3. rész - Fénybirodalomban

Eleanor szemszöge: 

Azt hiszem ez a hely az, ahol önmagam lehetek. Ahol a Josh-hoz fűző/ kötő kis szörnyeteg nem ér el. Itt újra olyan lehetek, amilyen a varázslat előtt. Teljes. A Fénybirodalomban csak jó van. Csak jó emberek, tiszta lélekkel.

Gondolkodnom kell. Át kell gondolnom, hogy mi tévő legyek. Rosszul csináltam, elszúrtam mindent. A szó szoros értelmében. Én… én egy lúzer vagyok. Nem való nekem a halhatatlan élet és hatalom. Csak bajt tudok csinálni.

Azonban itt magam lehetek. Itt nem az vagyok, aki a Földön. Fénybirodalomban a halhatatlanok lelki békét keresnek. Ez a mi világunk. Itt igazán azok lehetünk, akik vagyunk. Azt tehetünk, amihez csak kedvünk van. Ez a hely örökké a miénk. Senki, még Josh sem veheti el tőlünk. Hisz neki ott van a Sötét birodalom. Ami csak az övék. A gonoszoké. Senki sem mehet a másik birodalomba. Mindenki a saját oldalán marad. Vagyis ez nem pontos. Ha valaki átáll a rossz oldalra örökre száműzött lesz a Fénybirodalomból és bebocsátást nyer a Sötét birodalomba.

- Eleanor? – hallok meg egy ismerős hangot.

- Rikki! – állok fel és barátnőm nyakába ugrom.

- Rég nem láttalak. Mi járatban erre felé? - ül le ő is a fűbe.

- Keresem önmagamat – sóhajtok.

- Ezt hogy érted?

- Rikki… én… én hibáztam. Valamit nagyon elcsesztem és nem vagyok büszke rá.

- El, ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – mosolyog rám bátorítóan.

- De ez nem bármi. Ez egy kész rémálom. Amit én kreáltam.

- Olyan rossz azért nem lehet!

A földi síkon nem tudok őszintén beszélni erről a társaimnak. Hiszen a belső démonom mindig megállít. Nem engedi, hogy bármi vagy bárki közém és Josh közé álljon. Itt… itt viszont minden olyan más. A belső démonom/szörnyem itt nem akadályozhat meg abban, hogy őszintén beszéljek erről. Rikki-t már fél éve ismerem(az átváltozásom után ide jöttem, hogy békét találjak). Úgy érzem benne is megbízhatok. Talán ő tud segíteni. Nem minden halhatatlan használ mágiát. Sokan nagy butaságnak tartják, és azt vallják, hogy csak rossz sülhet ki belőle. Igazuk van!

- Félresikerült az egyik varázslatom és… és Josh-hoz kötöttem magamat – mondom ki lehajtott fejjel.

- Mi? – pattan fel.

Erre a reakcióra számítok így felnézek rá. Meglepett arccal néz rám és alig tudja, mit mondjon.

- Tudom. Elcsesztem. Csakis magamat hibáztathatom. Én vagyok a felelős. De… nem tudom megtörni – kezdek el beszélni, ha már ő nem teszi.

- Ez… ez hihetetlen. De mégis miért? Hogy? 

- Őt akartam magamhoz kötni, de elrontottam. Rikki, én nem tudok uralkodni magamon. Őt akarom. Csak az ő érintésére, csókjára vágyom. Ha a közelemben van, alig tudom megfékezni magamat. Attól a perctől fogva, hogy feltűnik, én már nem önmagam vagyok.

- Miért akartad magadhoz kötni? – örülök neki, hogy ilyen higgadtan kezeli a helyzetet.

- Mert akkor ő érezte volna azt, amit én. Akkor ő gyengült volna el, a puszta jelenlétemtől. Akkor meg tudtam volna ölni – magyarázok.

- Eleanor, te nagyon nagy pácba keveredtél – sóhajt fel. – Próbáltad már megtörni?

- Ó, ne is kérdezd! Ezerszer! Nem sikerül! Nem megy!

- Próbáld meg a Mágia kódexet használni.

- Azt titkosírással írták még a középkori halhatatlanok. Fogalmam sincs, hogyan fejtsem meg.

- Eleanor, én csak ezt tudom tanácsolni.  Keresd, keresd a megfejtés kulcsát. Mielőtt túl késő lesz – az utolsó mondatot suttogva mondja, majd feláll.

- Várj! Kérlek… ne mondd el a barátaimnak. Ez… olyan…

- Nyugalom! Bennem megbízhatsz! Azonban jobban tennéd, ha mástól is segítséget kérnél. A klánotokban van több száz éves ember is. Ő többet tudhat a kódexről, mint én.

- Oké, köszönöm.

Megölel, majd elfut. Csak egy csíkot látni belőle. És z a csík is elég hamar eltűnik. Elterülök a fűben és kizárom a külvilágot. Gondosan a kedvenc helyemre koncentrálok és pár pillanat alatt ott is találom magamat. Ugyanis itt, ha valamire eléggé koncentrálsz, és tényleg akarod, hogy úgy legyen, a tiéd lesz.

Sydney egyik hangulatos kávézójában találom magamat. Mosolyogva hátradőlök a székben és nézem a szintén halhatatlan társaimat. Mind olyan boldog. Egyiküknek sincs olyan gondja, mint nekem. Azonban csak pár percig élvezhetem ezt az idillt, mert egy üzenet visszahív a földi síkra. 

~ A szüleid égen, földön keresnek! Siess haza, bárhol is légy! – hallom meg Carly hangját a fejemben.

Fogalmam sincs, hogy mi lehet ilyen fontos, de visszajuttatom magamat a Földre, majd a szüleim házába.

- Vagyok - lépek be a nappaliba.

- Kicsim! Hol voltál? – trappol le a lépcsőn anya.

- Csak… sétáltam. Mi olyan fontos?

-A családi nyaralás. Vagy nem emlékszel? Ilyenkor esedékes – ül le a kanapéra mosolyogva.

Elkomorodok. Mi? Pont most? Pont ebben a helyzetemben? Nem! Nem mehetek el! Meg kell törnöm a varázslatot! Mindenképpen. Most nem mehetek nyaralni.

- Én… idén nem szeretnék elmenni – mondom.

- Mi? –kérdezi együtt Damien és Mark.

- De ez családi nyaralás. Együtt megyünk. Mind az öten – szólal meg apa is.

- Én viszont nem szeretnék. Muszáj… maradnom kell.

- Miért? – áll fel anya.

- Csak… mert. Tudom, hogy az elmúlt fél évben eléggé furcsa vagyok/voltam, de meg kell értenetek. Maradni szeretnék… kérlek! – könyörgök.

- Kislányom… ugye nincs semmi baj? – jön közelebb apa is.

- Nem! Dehogy! Maradni akarok, értsétek meg! Elmondanám, hogy miért, de… nem tehetem. Bízzatok meg bennem!

- Rendben. Ám legyen, maradhatsz! –mondja apa. Az ő szíve mindig megenyhül, ha bevetem a boci szemeimet. – De ha hazaértünk elmondod, hogy miért…

-Én… de… - a titkunkat nem árulhatjuk el halandóknak. Igaz, az évszázadok során sokan megtudták(az idősebbek igazolni is tudják), de ők legtöbbször a rossz oldalon végezték. – Oké.

Addigra tuti kitalálok valami ütős hazugságot… Ebben kifejezetten jó lettem 6 hónap alatt. ;)