7. rész - ...sose kell elválnotok

Eleanor szemszöge:

Várok. Arra várok, hogy Carly felpattan a székből és leüvölti a fejemet. De nem. Rám néz, majd ennyit mondd:
- És eddig miért nem szóltál?
WTF? Lemaradtam volna valamiről? Most azt kéne mondania, milyen hülye, idióta vagyok. De ez... nem erre számítottam.
- Nem is kiabálsz velem?
- Miért tenném? Sokkoló, az biztos, de 83 év alatt megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket. Miért nem szóltál?
- Én... elcsesztem. Próbáltam visszacsinálni, de sehogy sem megy! Carly, nagyon nagy bajban vagyok!
- Most szépen mindent elmesélsz! - mondja én pedig elkezdek mesélni.

Dylan szemszöge:

- Helló, Dylan! Vagy mondjam azt, hogy Richard? - hallom meg Josh hangját.
- Istenem! Te még mindig ezen vagy fennakadva? Még 500 év után is? - ülök le a kanapéra.
- Ó, nyugi! Megölni nem akarlak! Azt egyszer már megtettem..... Csak annyit akarok mondani, hogy tarts távol magadat El-től. Egyszer már elvetted tőlem, még egyszer nem fogod!
Amint ezt kimondja el is tűnik. Mit ért azon, hogy még egyszer nem fogom? Eleanor nem is szereti Josh-t.... vagy igen? Vajon mit tudhat a múltunkról? Delilah, Henry és Richard szerelmi háromszögéről?
Ki kéne derítenem! De hogy? Elzárja a gondolatait! Titkol valamit! Ez biztos!
Amint ezen gondolkodom, valaki belép a nappaliba.
- Szia! - mondja, majd leül mellém.
- El! Miért nem vagy a kórházban? - fordulok felé.
- Cody hazaküldött. A bátyáim úgyis jól lesznek....
- És te? Gondterheltnek látszol.... baj van?  
Csak megrázza a fejét. Felpattan a kanapéról és felrohan a szobájába. Viszont ezt nem hagyom annyiban. Utána rohanok és még azelőtt bemegyek a szobájába, mielőtt becsukná az ajtót.
- Mi a baj?
- Dylan... ez bonyolult. Valamit nagyon elszúrtam és sose tudom már visszacsinálni - dől az ágyára.
- Sose? Mi ez a hozzáállás? Én nem így ismertelek meg! - mondtam és ha-nem-tudja-úgy-is-mindegy alapon hozzátettem: - Sőt, Delilah-t sem ilyennek ismertem meg.
Azzal kimentem a szobából, át a sajátomba.

1523. február 12.:

Édesanyám unszolására úgy döntök mégis elmegyek a Woodville birtokra. Bált rendeznek és én is hivatalos vagyok.
Mikor odaérek látom, hogy szinte a fél város itt van. Nem is meglepő hisz ez a család nemesi származású. Bemegyek a hallba és körülnézek. Egy ismerős arc sincs erre. Unalmamba úgy döntök leülök valahova. Azonban belemegyek valakibe.
- Elnézést! - térek ki előre.
- Richard Ferrers? - mosolyog rám a lány.
- Igen, te pedig...
- Delilah Woodville. Örülök, hogy el tudtál jönni.
Egyszerűen gyönyörűen nézett ki. Csak nézett rám és mosolygott.
- Felkérhetem egy táncra? - hajolok meg előtte.
- Természetesen! - helyezi a kezét az enyémbe.

2012. augusztus 13.: 

Még így, az új életemben is emlékszem minden egyes pillanatra. Talán boldogok lehettünk volna együtt... de Josh. Ő volt a bökkenő. Ha ő nincs nem haltam volna meg. De szerintem minden okkal történik. Újjászülettem és van egy elrendezetlen ügyem. Szeretem Eleanor-t és most nem fogom hagyni, hogy Josh elvegye tőlem.

Damien szemszöge:

Lassan kinyitom a szememet és körülnézek. Mindenhonnan csövek lógnak és rajtam kívül csak az öcsém van a szobában.
Eszembe jut a baleset, és bepánikolok. Mark csukott szemmel fekszik az ágyon. Vajon jól van?
Teljes erőmből a nővérhívó gombot nyomkodom. Azonban nem egy nővér vagy doktor, hanem Cody lép be a szobába.
- Damien! Hogy vagy? - sétál az ágyam mellé.
- A körülményekhez képest jól. Mark-al mi van? - biccentek az öcsém felé.
- Jól lesz. Nem lesz semmi baja, ahogy neked se, El-nek köszönhetően.
- Mit csinált?
- Szerintem ez ő akarja elmondani - mondja és elindul kifelé.
- Mit csinált? - kérdezem hangosabban.
- Legyen elég annyi, hogy különleges dolgot tett. Ennek következtében sose kell elválnotok.
Fogalmam sincs arról, mit ért ezalatt, de már nem tudok többet kérdezni. Eltűnik és egy orvos nyit be.
Elkezd vizsgálni és ennyit mondd:
- Fura. Rettentően fura. Gyors javulást produkál a szervezete Mr. Knight. Magára és az öccsére egy őrangyal vigyáz.