2. évad 1. rész - Egy rémálom kezdete

Csókolomsztok! :P

Itt is vagyok a 2. évad 1. részével. Remélem örültök neki, hogy nem így hagyom abba a sztorit. 

Én minden esetre virulok, ugyanis tegnap tévézés közben kipattant a fejemből a tökéletes befejezés a To live forever-höz. :D
Gyerekek, 1000+ megtekintés? KÖSZÖNÖM! 

Mit gondoltok az új fejlécről? Tetszik? Szerintetek miért pont ilyen? 

xx Tita

Az élet nehéz! Mindig is nehéz volt, és mindig is nehéz lesz. És ez mindenkire igaz!

(3 hónap múlva)

Eleanor szemszöge: 

Az életem egy nagy rakás szerencsétlenség. Megöltem Josh-t, ezzel végérvényesen elintézve, hogy ne lehessek együtt Dylan-nel. SOHA. Hetek óta nem beszéltem Stefan-nal, azt se tudom hol van, Mark rám se hederít, naphosszat azzal a Nina-val van. Közeleg a karácsony, a szeretet ünnepe, erre én jól összeveszek a szüleimmel. Nem is akarnak hallani arról, hogy nem szeretnék továbbtanulni. (Márpedig miért kéne? Halhatatlan vagyok, könyörgöm! Nem kell tanulnom, anélkül is tudok mindent. Nem kell dolgoznom, mert bármit, amire szükségem van, meg tudok teremteni.)

Clark pedig közölte velem, hogy szokjak hozzá a gondolathoz, hogy hamarosan tovább kell állnunk. Londonba költözünk. 

- Nincs jó napod, ugye? - ül le mellém Carly. 

- Az elmúlt időben nincs sok jó napom - kortyolok bele a teámba. 

- Mit szólnál, ha elmennénk vásárolni? - mosolyog rám. 

- Minek? Hiszen....

- Tudom, hogy tudunk manifesztálni. De nőből vagyunk, könyörgöm! Gyere, kapj fel valami tűrhető cuccot, és irány a pláza! 

- Honnan van neked pénzed? - állok fel.

- Elég gazdag családból származom. Vannak tartalékaim. 

***

- Ezt? Na ne! Ezt soha! - nézegetem magamat a próbafülke tükrében.

- Ó, dehogynem, kisanyám!

- De ez nem az én stílusom. A saját ízlésed szerint akarsz felöltöztetni, ez nem kóser! - mondom.

- Megvesszük és kész - mosolyog rám. -Kövi. 

- Azt hittem vásárolunk, nem pedig olyan cipőket veszünk, amikben kitörik a bokám - nézek Carly-ra.

- Tudsz te abban járni, csak akarnod kell. 

- Jó, max majd odaadom neked szülinapodra, jó? A következőt én választom. 

- Ez már az én stílusom - vigyorgok. 

- Ahogy akarod. De a két partiszerkót megvesszük. 

Ezekkel, és Carly cuccaival a pénztárhoz sétálunk, fizetünk, majd úgy döntünk beülünk egy kávézóba. 

- Egy forrócsokit - mondom a pincérnek. 

- Semmit - rázza a fejét a barátnőm. Majd, amikor a pincér hallótávolságon kívülre kerül, folytatja. - Minek kértél? Úgyse érzed az ízét. 

- Szeretnék úgy élni, mint a normális emberek. Ez pedig a normális emberi élet része. 

- Nekem mindegy. De mesélj, mi van veled meg Dylan-nel? 

- Á, semmi. Még mindig ugyan olyan jól megvagyunk. Beszélgetünk, hülyéskedünk eljárunk moziba, de....

- De mi? - néz rám furán. 

- Itt a forrócsokoládéja - jön meg a pincér. 

- Köszönöm. Nos, nem tudom pontosan.... olyan rossz, hogy nem csókolózhatunk, nem sétálhatunk kézen fogva, mert Josh megmérgezett. 

- Nem tudom mit csinálnék, ha Cody-val és velem történne ez - gondolkodik el. 

- Túlélnéd. Te idősebb, okosabb és kitartóbb vagy, mint én - kortyolok bele a forrócsokiba. 

***

Mosolyogva szállok ki a kocsiból, majd Carly-val elkezdjük bepakolni a cuccokat. Az ajtónál leteszem a kabátomat, és a nappali felé veszem az irányt. 

Azonban amikor belépek a helyiségbe az összes táska kiesik a kezemből. Remegő lábakkal lépek a kanapé mellé, és amikor tudatosul bennem mit is látok, sírva borulok a földre.

Damien szemszöge: 

- Hogyan is mentettél ki minket anyánál? - kérdezi tőlem az öcsém. 

- Eleinte csak ültem ott, farkasszemet nézve anyuval, de szerencsémre megjött apu, és ki tudtam szökni. Azóta a ház közelében sem voltam - válaszolok. 

- Jól széthullott a család - gondolkodik el -, El is összeveszett anyáékkal, én az időm nagy részét Nina-val töltöm, te meg bujkálsz. 

- Ja, és hamarosan költözünk. 

- MI???

- Így jár az, aki túlságosan is a csajával van elfoglalva. A rózsaszín ködön kívül nem lát mást - ütögetem meg a hátát.