16. rész - A park egyik fájánál

Eleanor szemszöge: 

- Ne! Ne, ez nem lehet! - rogyok könnyek közt a földre. 

(pár órával ezelőtt) 

Azt hiszem végre minden a normális kerékvágásban megy. Tegnap sikerült beszélnem mindenkivel és semmi bajuk velem. Még Dylan-nek sem. :D

- Én... ööö... beszélhetnénk? - lépek Dyl mellé. 

- Persze - mondja, majd kimegyünk a kertbe. 

Leülünk a nagy diófa árnyékába, én pedig rögtön a mondandóm közepébe vágok. 

- Tudom, hogy nem mondtam el neked azt, hogy mi a problémám. Tudom, hogy nem kellett volna hallgatnom. Azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon csalódtál és most azt hiszed, hogy Josh győzött. És azzal is, hogy már biztos nem akarsz együtt lenni velem - magyarázok. 

- Mi? - néz rám kikerekedett szemekkel. - Honnan veszed ezt? Igen, kissé rosszul esett, hogy nem kértél segítséget tőlem, de... elmegy. Nem hiszem azt, hogy ő győzött, nem is fogom. És mondtam én egy szóval is, hogy nem akarok veled lenni? 

Megrántom a vállamat, mire felnevet. Majd megcsókol. 

- Eleanor! Van kedved eljönni futni? Mint a régi, szép időkben? - lép be a szobámba Matt. 

- Hogyne! Csak gyorsan átvedlek - mosolygok rá. 

Matt lemegy, én meg villámgyorsan átöltözök. Felkapok egy széthasznált kék Converse cipőt, majd a zenelejátszómmal együtt lefutok a nappaliba. 

- Induljunk! - mondom. 

Elindulunk, normális emberi tempóban haladunk, mígnem a park egyik elhagyatott részére nem érünk.

Gyorsítunk, azonban egyikőnk sem fárad el. Ez nálunk a normális. 

Már éppen befejeztük volna a mai futást, és indultunk volna haza, amikor meglátok valamit, amit nem szerettem volna. 

Rémült arccal, remegő kézzel lépkedek a fához, majd amikor odaérek sírva rogyok a földre. 

- Ne! Ne, ez nem lehet! 

A holttest mellett egy cetli van, egyből felismerem a kézírást. 

Stefan-t nem találtam, de szerintem ő is megteszi. Ő olyan volt neked, mintha az apád lett volna. Az igazi nem lehetett volna veled az örökkévalóságig, de ő igen. Hát akkor ő se legyen! Josh

Zokogva borultam Zack holttestére. Josh-nak igaza van, ő olyan volt nekem, mint egy második apa. Aki velem lehetett volna, ellátott volna tanácsokkal mindig, de... de megölte. 

- Az a szemét megölte! - kiáltottam fel. 

Matt megölel, majd csitítgatni próbál. 

- Hívjuk a többiket. El kell innen vinnünk, különben az emberek még rájönnek, hogy mik vagyunk - mondja. 

***

- Nyugodj meg, minden rendben lesz. Megtaláljuk Josh-t és megfizet ezért - ölel át Dylan. 

- De Zack-et nem tudod feltámasztani - nézek rá könnyes szemmel. 

- Nem, de meg tudom leckéztetni a gyilkosát. Hogy egy életre megtanulja, téged ne bántson. 

- Köszönöm - bújok hozzá. 

Carly szemszöge: 

- Erre vajon miért volt szüksége? - kérdezem. 

- Nem tudom, talán üzenni akart valamit - rántja meg a vállát Stefan. 

- Mit? - kérdezi Clark. 

- Talán azt, hogy vele nem packázhat senki, Eleanor-t meg mindenáron meg akarja szerezni magának. Azért is le akarja győzni Dylan-t - mondja Mark. 

- Igazad lehet! - bólintok. 

Josh szemszöge: 

(még Zack halála előtt)

- Lassú vagy! nem iszod az elixírt, egy másodperc alatt végzek veled - nézek Zack-re. 

- És miért is ölnél meg? - kérdezi. 

- Mert sokat jelentesz El-nek. Belehalna a fájdalomba, ha elveszítene. Elveszítené a fejét, így végre megkaphatnám - vigyorgok. - És mert megölted az apámat! 

- Nem volt más választásom..... rossz volt, olyan, mint te. 

- De nem bántott embereket! - keltem ki magamból. 

- Még - suttogta. 

Elővettem a kést, és egy szempillantás alatt a szívébe szúrtam. 

- Remélem valami alacsonyrendű gügyögő, ordító csecsemőként születsz újjá! - mormoltam. 

A holttestet egy fa tövébe húztam, majd egy cetlit írtam. Tudtam, éreztem, hogy Eleanor erre fog járni, és észreveszi.