A történetről :)

Léteznek és köztünk élnek, azonban senki sem tud róluk. Nem, most nem a vámpírokról beszélek. Másokról. A vérszívókhoz hasonlóak, mégsem jelentenek ránk veszélyt. Ők a halhatatlanok. Évszázadokkal ezelőtt valaki kifejlesztette azt az italt, amelynek köszönhetően örökké fiatalok lehetnek és nem öregszenek azok, akik isznak belőle. De még az ebből a fajtából valóak sem tudják pontosan ki volt az. Csupán azoknak adatik meg, hogy halhatatlanok legyenek, akiknek halálközeli élményük van, és nincs más esélyük az életre. Mára már több száz örök életű ember van a világon. "Klánokba" verődve élnek, és vándorolnak városról városra, nehogy a halandók rájöjjenek a titkukra.

2012. szeptember 29., szombat

16. rész - A park egyik fájánál


Eleanor szemszöge: 

- Ne! Ne, ez nem lehet! - rogyok könnyek közt a földre. 

(pár órával ezelőtt) 

Azt hiszem végre minden a normális kerékvágásban megy. Tegnap sikerült beszélnem mindenkivel és semmi bajuk velem. Még Dylan-nek sem. :D

- Én... ööö... beszélhetnénk? - lépek Dyl mellé. 
- Persze - mondja, majd kimegyünk a kertbe. 
Leülünk a nagy diófa árnyékába, én pedig rögtön a mondandóm közepébe vágok. 
- Tudom, hogy nem mondtam el neked azt, hogy mi a problémám. Tudom, hogy nem kellett volna hallgatnom. Azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon csalódtál és most azt hiszed, hogy Josh győzött. És azzal is, hogy már biztos nem akarsz együtt lenni velem - magyarázok. 
- Mi? - néz rám kikerekedett szemekkel. - Honnan veszed ezt? Igen, kissé rosszul esett, hogy nem kértél segítséget tőlem, de... elmegy. Nem hiszem azt, hogy ő győzött, nem is fogom. És mondtam én egy szóval is, hogy nem akarok veled lenni? 
Megrántom a vállamat, mire felnevet. Majd megcsókol. 

- Eleanor! Van kedved eljönni futni? Mint a régi, szép időkben? - lép be a szobámba Matt. 
- Hogyne! Csak gyorsan átvedlek - mosolygok rá. 
Matt lemegy, én meg villámgyorsan átöltözök. Felkapok egy széthasznált kék Converse cipőt, majd a zenelejátszómmal együtt lefutok a nappaliba. 
- Induljunk! - mondom. 
Elindulunk, normális emberi tempóban haladunk, mígnem a park egyik elhagyatott részére nem érünk.
Gyorsítunk, azonban egyikőnk sem fárad el. Ez nálunk a normális. 
Már éppen befejeztük volna a mai futást, és indultunk volna haza, amikor meglátok valamit, amit nem szerettem volna. 
Rémült arccal, remegő kézzel lépkedek a fához, majd amikor odaérek sírva rogyok a földre. 
- Ne! Ne, ez nem lehet! 
A holttest mellett egy cetli van, egyből felismerem a kézírást. 
Stefan-t nem találtam, de szerintem ő is megteszi. Ő olyan volt neked, mintha az apád lett volna. Az igazi nem lehetett volna veled az örökkévalóságig, de ő igen. Hát akkor ő se legyen! Josh
Zokogva borultam Zack holttestére. Josh-nak igaza van, ő olyan volt nekem, mint egy második apa. Aki velem lehetett volna, ellátott volna tanácsokkal mindig, de... de megölte. 
- Az a szemét megölte! - kiáltottam fel. 
Matt megölel, majd csitítgatni próbál. 
- Hívjuk a többiket. El kell innen vinnünk, különben az emberek még rájönnek, hogy mik vagyunk - mondja. 

***

- Nyugodj meg, minden rendben lesz. Megtaláljuk Josh-t és megfizet ezért - ölel át Dylan. 
- De Zack-et nem tudod feltámasztani - nézek rá könnyes szemmel. 
- Nem, de meg tudom leckéztetni a gyilkosát. Hogy egy életre megtanulja, téged ne bántson. 
- Köszönöm - bújok hozzá. 

Carly szemszöge: 

- Erre vajon miért volt szüksége? - kérdezem. 
- Nem tudom, talán üzenni akart valamit - rántja meg a vállát Stefan. 
- Mit? - kérdezi Clark. 
- Talán azt, hogy vele nem packázhat senki, Eleanor-t meg mindenáron meg akarja szerezni magának. Azért is le akarja győzni Dylan-t - mondja Mark. 
- Igazad lehet! - bólintok. 

Josh szemszöge: 

(még Zack halála előtt)

- Lassú vagy! nem iszod az elixírt, egy másodperc alatt végzek veled - nézek Zack-re. 
- És miért is ölnél meg? - kérdezi. 
- Mert sokat jelentesz El-nek. Belehalna a fájdalomba, ha elveszítene. Elveszítené a fejét, így végre megkaphatnám - vigyorgok. - És mert megölted az apámat! 
- Nem volt más választásom..... rossz volt, olyan, mint te. 
- De nem bántott embereket! - keltem ki magamból. 
- Még - suttogta. 
Elővettem a kést, és egy szempillantás alatt a szívébe szúrtam. 
- Remélem valami alacsonyrendű gügyögő, ordító csecsemőként születsz újjá! - mormoltam. 
A holttestet egy fa tövébe húztam, majd egy cetlit írtam. Tudtam, éreztem, hogy Eleanor erre fog járni, és észreveszi.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon király lett*-* folytasd^^

    VálaszTörlés
  2. Szegény Zack. :(
    Megölte az apját? wtf? o.o
    Nagyon jó lett!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, szegény-szegény Zack.
      Idővel majd minden kiderül.
      Köszönöm! :D

      Törlés