13. rész - Majdnem....

Eleanor szemszöge:

- Léptem sétálni! Majd jövök - mondom a többieknek.
Felkapom a Converse cipőmet, majd elindulok. Gyönyörű, augusztusi idő van. Mosolyogva sétálgatok csak úgy, céltalanul. Szerelmesek sétálgatnak kézen fogva, ideges autósok dudálnak és egymást szapulják, kisgyerekek akik a szüleikkel sétálnak és a kezüket fogják, nehogy elvesszenek, idős nénik és bácsik akik egy botra támaszkodva csoszognak, biciklisek, munkába siető felnőttek. Ez Phoenix. :)
Boldogan járok-kelek egészen addig, amíg egy ismerős helyre nem jutok. Talán ide akartam jönni? Talán ez volt a célom?
Nem akarom, hogy az érzések eluralkodjanak rajtam, de gyenge vagyok. A szörny győzedelmeskedik és becsengetek. Josh-hoz. 
- Szia! - nyitja ki az ajtót és alaposan végigmér. - Valahogy számítottam rád.
- Csak azt a hülye könyvet hoztam el neked, amit Carly "kölcsönvett" - kiveszem a táskámból a vastag, poros kötetet és átnyújtom neki.
- Én is ezt mondanám - mosolyog gúnyosan.
Egy gyilkos pillantással ajándékom meg és se szó, se beszéd a nappaliba megyek, majd leülök.
- Tulajdonképpen miért jöttél? Tudod nincs sok időm - suttogja a fülembe.
Próbálom kordában tartani magamat, de egyszerűen nem megy. A szívem a torkomban dobog, és csak egyvalami lebeg a szemeim előtt: AKAROM ŐT!
Josh végigsimít a kezemen és kész, vége. Elborul az agyam. Felé fordulok, és az elmúlt három hét után én csókolom meg őt. 
Nem haboz, visszacsókol és magához húz. A bölcsebbik felem megálljt parancsol, de tudom, ebben a helyzetben biztos, hogy nem engedelmeskedek neki.
Egyre jobban belemerülünk a csókolózásba és egy pillanatra sem engedjük el a másikat. Josh eldönt a kanapén és fölém hajol.
~ Eleanor Marie Knight! Ez nem te vagy, ÁLLJ LE! - hallok meg egy hangot a fejemben.
~ Ugyan, most végre teljesülhet a vágya, az, amire oly régóta várt - "mondja" egy másik hang. 
Engem viszont hidegen hagy mind a kettő. Önkívületi állapotban vagyok és nem szándékozom abbahagyni.
Josh lehámozza rólam a pólómat. Nem ellenkezem. Mikor lekerül rólam az amerikai zászlós felső elkezdem kigombolni az ingét.
Alig pár perc múltán már már csak fehérnemű van rajtunk. Josh pedig elkezdi kikapcsolni a melltartómat.

Mark szemszöge:

- Tudjátok mi jutott eszembe? - közbenézek, majd tovább beszélek. - Eleanor egyszer azt mondta, hogy: Bárcsak lenne ellenszer! Nincs?
- 410 éves vagyok és még sosem hallottam ilyenről - mondja Clark.
Mindenki kérdőn néz Stefan-ra.
- 512 vagyok és nem, én sem hallottam ilyenről - rántja meg a vállát.
- De ha lenne is, mi lenne velünk? Aki elmúlt már legalább 60, azzal mi lenne? Öregként térne vissza a halandó élethez? - kíváncsiskodom.
- Ki tudja! Soha nem próbáltam. És nem is kell, nekem éppen jó ez az élet. Miért is érdekel téged ez annyira? - vonja fel a szemöldökét Cody.
- Csak úgy. Kíváncsiság. Tudod, Knight vagyok.
- Hé, ki tudja hol van El? - lép be a nappaliba Matt.
- Elment sétálni, úgy egy órája. Miért? - néz rá Roberta.
- Á, csak együtt mentünk volna futni. Eleanor így vezeti le a fölösleges energiáját. Sőt, mostanában még sziklát is ugrik - ül le mellém.
Egy emberként kérdezzünk tőle, hogy: "Mi?".
- Szikla. Leugrik róla. Jó mókának véli - mondja mosolyogva.
- El sziklát ugrik? Ú, tényleg sok fölös energiája lehet.
Egy darabig csendben ülünk, de aztán Carly hirtelen felpattan.
- Mi az? - áll fel Cody is.
- Eleanor. S.O.S. telepatikus üzenetet küldött. Majdnem hibát követett el.....

Eleanor szemszöge:

Akkor döbbenek rá. Akkor esik le, mit csinálunk. Gondolatban adok magamnak egy jó nagy pofont, de inkább Josh-ra koncentrálok.
Megfogom és ellököm magamtól. Jó erősen, a falnak csapódik és a földre esik. Nem ijedek meg, hisz nem eshet baja halhatatlanként.
Szitkozódom egy sort, majd összeszedem a ruháimat és felkapom őket. Josh mérgesen pillant rám és feltápászkodik a földről.
Mielőtt elkapna kirohanok a házból. Viszont egy mondatot még hallok:
- Jössz te még az én utcámba!!!
Az a gondolatban magamnak adott pofont most igazából is megadom magamnak. Sőt, kettőt is. Így talán visszatér az ép eszem!
Könyörgöm, majdnem lefeküdtem vele! Majdnem odaadtam magamat Josh-nak. Azt hittem akkor lett vége a világnak, amikor halhatatlan lennem? Vagy akkor, amikor a kötés balul sült el? Vagy esetleg akkor, amikor Fénybirodalom száműzöttje lettem? NEM! Akkor lett volna vége, ha azt tesszük.
Legalább időben magamhoz tértem. Talán most sikerült felülkerekednem a démonomon. Most sikerült..... de mi lesz később? Ha eddig eljutottunk bármi megtörténhet. Még az is.
Magamat szapulva küldök egy S.O.S. telepatikus üzenetet Carly-nak. A parkban leülök egy padra és lehajtott fejjel várom a barátnőmet. Most HATALMASAT csalódtam magamban!