2. évad 2. rész - Csak a fájdalom maradt

Helló! 

Gondolom már naaaaaagyon vártátok ezt a részt. 

Bevallom nem így terveztem, de egyszer csak beugrott és úgy gondoltam miért ne legyen ez? 

Nem is húzom az időt, jó olvasást!

xx Tita

ui.: Belekezdtem egy fantasy féleségbe, nézzetek be, ha van kedvetek: Evernight girls

Az élet önmagában rövid, de a szenvedések meghosszabbítják.

Eleanor szemszöge: 

- Nem! Nem, neeeeeeeem! - kiabálok. 

- Eleanor, mi a ba.... - lép mellém Carly. 

Amikor azonban meglátja a kanapén fekvő, sápadt arcú, elvérzett Dylan-t, akinek karó van a szívében elfehéredik. 

- Mi folyik itt? - lép be Matt és Cody is. - Dyl!

- Meg... meghalt - dadog a legjobb barátnőm. 

- Nem, nem halhatott meg! Élnie kell, nem mehet el! - borulok a mellkasára. 

- El, gyere... gyere el onnan - próbál meg elráncigálni a holttest mellől Matt, de nem hagyom magam. 

- Mi? Hogy Eleanor-ként mutatkoztam be? Ó, dehogy! A nevem Soha nem adjuk fel a reményt!

Dylan elé guggolok, majd kétségbeesetten kezdem el újraéleszteni. 

- 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 20, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 30 - számolom a szívkompressziókat, majd kétszer levegőt fújok a szájába. - Nem halhatsz meg! Nem hagyhatsz itt! Hallod? 

***

- Készen vagy? - lép be a szobámba Matt. 

- Igen, induljunk - igazítom meg a ruhámat.

Beszállunk Damien kocsijába, majd a temetőhöz hajtunk. 

- Ők mit keresnek itt? - kérdezi Carly. 

Megfordulok és leesett állal nézek a szürke BMW-re. Követtek minket? 

- Ti mit csináltok itt? - száll ki a kocsiból anya. 

- Ó, hogy az a...! - szorítom ökölbe a kezemet. 

- Követtetek miket? - száll ki a kocsiból Mark. 

- Igen, de.... miért vagytok itt? - nézett rám anya. 

- Ha rád tartozna, rég elmondtam volna. Most pedig, ha megbocsátasz. Dolgom van - török utat magamnak, majd bemegyek a kapun. 

***

- Eleanor! Állj meg! - fut utánam anya. Elkapja a kezemet, majd maga felé fordít. - Mi folyik itt? 

- Semmi. Eljöttem a barátom temetésére. Ennyi. Mehetek? - kérdezem. 

- Miért nem láttam mást, csak titeket? 

- Anya! Hogy jössz te ahhoz, hogy kutakodj az életemben? Nem hallottál arról, hogy magánszféra? 

- Azért, mert az anyád vagyok! - jelenti ki. 

- Rohadtul elegem van belőletek! - nézek apára is. - Egyfolytában a nyomunkban vagytok. Szeretném élni az életemet, de a gondok és a problémák sorban következnek be. A barátom meghalt, érted? Te meg folyamatosan csesztetsz! Nem akarok továbbtanulni, vágod? Amint befejeztem a gimit Londonba költözöm a többiekkel..... Hogy miért vagyunk ilyen furák? Miért nem eszünk és iszunk? Tudni akarod a választ? Hm? Oké, elmondom! Halhatatlanok vagyunk. Mindannyiunknak halálközeli élménye volt, az elixírrel mentettek meg minket. Carly valójában 100 éves, Cody 117. Clark 411, Roberta pedig 349. 

Felrohanok a szobámba, kulcsra zárom az ajtót, majd lecsúszom a földre. 

- Miért? - sírok. 

Az íróasztalom fölötti parafatáblára nézek, felállok, majd odasétálok. 

Letörlök néhány könnycseppet az arcomról, és az általam leírt idézetet nézem. 

A végén minden jóra fordul. Ha nem, akkor még nincs vége. 

Ez így van! Dylan meg... meghalt. De.... de ettől még lehetek boldog, nem? 

A szüleim az agyamra mennek, most biztos azt hiszik bolond vagyok.... de ettől még élhetek felhőtlenül. 

A jövőm(ami elég sok idő)bizonytalan..... de ettől még nem kell elkeseredettnek lennem. 

A végén minden jóra fordul..................... remélem.

Damien szemszöge: 

- Rohadtul elegem van belőletek! Egyfolytában a nyomunkban vagytok. Szeretném élni az életemet, de a gondok és a problémák sorban következnek be. A barátom meghal, érted? Te meg folyamatosan csesztetsz! Nem akarok továbbtanulni, vágod? Amint befejeztem a gimit Londonba költözöm a többiekkel..... Hogy miért vagyunk ilyen furák? Miért nem eszünk és iszunk? Tudni akarod a választ? Hm? Oké, elmondom! Halhatatlanok vagyunk. Mindannyiunknak halálközeli élménye volt, az elixírrel mentettek meg minket. Carly valójában 100 éves, Cody 117. Clark 411, Roberta pedig 349. 

Mondja El, majd felrohan a szobájába. 

- Remek, már csak ez kellett - morogja Mark. 

- Mi a fenéről beszélt a húgotok? Halhatatlanok? - néz ránk apa. 

- Ööö... asszem ez családi ügy. Mi kint leszünk - szól Cody. 

- Ilyen hidegben? - néz rájuk anya. 

- Nekünk meg se kottyan - kacsint Carly. 

- Kezd! - mondja az öcsém. 

- Köszi! - veregetem meg a vállát. - Nos..... halhatatlanok. Hát...... amit El mondott az.... igaz. Majdnem meghaltunk, de Eleanor megmentett minket az elixírrel. Őt pedig még februárban tette halhatatlanná Cody. Amikor, amikor elgázolta egy kocsi. 

- Mi erről miért nem tudunk? - kérdezi apu. 

- Ne térjetek el a témától. Szóval....... örök életűek vagyunk, sosem öregszünk meg. Nincs szükségünk ételre, sem italra. És az, hogy Londonba költözünk..... muszáj. Az emberek gyanakodni kezdenek majd, hogy nem öregszünk, előbb utóbb rájönnének, hogy mi mások vagyunk. De kérlek, könyörögve kérlek benneteket, hogy ez soha senkinek ne mondjátok el!